Ezt nem víz hozza – Dinnyéshát sötét oldala

Alig fejeződött a IV. Tisza-tavi PET Kupa, máris folyik az utánpótlás képzése. Lelkes fiatalok ismerkednek a kenuval, a vízzel és a hulladékkal. Sokan, akik régóta foglalkoznak hulladékkal, abban bíznak, hogy az egész társadalomra, de legalább a szűk környezetre hatással vannak az ilyen akciók, jó példák.

De nem! Tiszanána-Dinnyéshát nem ezt mutatja. (Amikor ezeket a sorokat írom, próbálok visszafogott lenni – egyszer majd nem leszek.)

Út szélére kipakolt zsákok, hétvége maradékai. Zsákok, amelyeket állatok tépnek meg, szél fújja szét a szemetet. Egy nyaralóövezet, ahol a legkisebbtől a legidősebbekig mindenféle korosztály megfordul. A zsákokat nem a gyerekek dobják ki, viszont ők a jó vagy éppen rossz példákból, viselkedésből tanulnak.

Sokan várják a megoldást, tenni kevésbé akarnak.

Úgy gondolom, hogy ez nem önkormányzati és közszolgáltatói, és nem is lelkes önkéntesi feladat. Ez minden itt élő, nyaraló vagy csak idelátogató feladata.

Nézzük, milyen lehetőségeink vannak:

1. Többet nem jön az Dinnyéshátra az, aki csak úgy az út szélén hagyja szemetét. Ugye, ez milyen furcsán hangzik? Pedig aki nem tud viselkedni, az nem való ebbe a kis ékszerdobozba. Sokan úgy gondolhatják, ez szélsőséges nézet. Legyen, és lépjünk tovább.

2. Bejelentkezik mindenki a közszolgáltatásba. Igen, tudom a választ. Hogyan rakjam ki kukámat, ha legtöbbször hétvégén vagyok Dinnyésháton, a szállítás pedig hétközben? (Ebben van némi igazság, hiszen a hulladékot csak a szállítás előtti nap estéjétől – 18:00-tól – szabad, az előírt gyűjtőedényzetben, kitenni a közterületre.) Ellopják a kukánkat. Nem jövök minden hétvégén. Stb. Mégis, ez a hivatalos útja a hulladéktól való megszabadulásnak.

3. Hazavisszük a szemetet: otthon mindenkinek van kukája. Végtére is ide is hozni kellett (a varázslás még nem nagyon működik), visszafelé ráadásul könnyebb (ritkán marad meg sör vagy más üdítő). Sőt, és itt jön egy kis környezettudatosság (ez még nem megelőzés, csak hasznosításhoz segítség), a hazavitelnek egy optimális megoldása három lépésben:

   1. Dinnyésháton a telkek általában 800 négyzetméteresek. Azaz az egyik sarkukban elfér egy komposztáló. Ide belerakhatjuk a faleveleken, fűkaszálékon és gyomnövényeken kívül a konyhai előkészítés maradékait (zöldséghéjak stb.) is. Néha összekeverve, akár átrostálva kiváló tápanyagot kapunk, amelyet felhasználhatunk kertünk többi részében.

   2. Mi van még sok? Csomagolóanyag. Ásványvizes- és üdítőspalackok, sörösdobozok és -üvegek, egyéb csomagolóanyagok. Ezeket megtisztítva, kiöblítve zsákban gyűjthetjük, majd elvihetjük a kikötő bejárata melletti gyűjtőszigetre, ahol a megfelelő edénybe helyezhetjük. Kisiskolás feladat. A gyereket versenyeztethetjük is.

   3. A maradékot, ami már alig egy kisvödörnyi, jól becsomagolhatjuk, és magunkkal vihetjük az otthoni gyűjtőedénybe.

Akár kész is…

Aki még magasabb szintre lépne, annak jöhet a megelőzés, a tudatos vásárlás, amikor előre tervezünk, és listával megyünk vásárolni. Olyan csomagolást választunk, amely visszaváltható vagy biztosan hasznosítható (vagy nem csomagolt árut veszünk). Ez jó a környezetnek, a pénztárcánknak és a lelkünknek is.

De a kérdés továbbra is az: ha ilyen egyszerű megoldások vannak, akkor miért kerülnek a zsákok az út szélére? Vajon aki nem tiszteli a környezetét, az tiszteli-e a másik embert? Betartja a közlekedés szabályait a közúton vagy éppen a vízen? Ez végtelen sok kérdés lehet – a megválaszolásukat az olvasóra bízom.

Dinnyéshát mindannyiunké, meg az övé is:

 

Ui.: Dinnyéshátnak valójában nincs is sötét oldala – mi tehetjük sötétté vagy tarthatjuk a fényben.